Kezdőlap
   
Bemutatkozás (HUN) PDF Nyomtatás E-mail

flag_hun.jpg flag_eng.jpg flag_ger.jpg flag_ita.jpg flag_spa.jpg flag_fra.jpg flag_srb.jpg flag_lvr.jpg

Hallgatói Mentorprogram 

A szegedi deszegregációs intézkedés
Szeged város vezetése a Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal együttműködve 2007 márciusában a szegedi roma lakónegyedhez (Cserepes sor) közeli Móra Ferenc Általános Iskola megszüntetését kezdeményezte. Az iskola, elsősorban elhelyezkedéséből adódóan az évek során erősen szegregálódott, a cigány tanulók aránya 80 százalék körüli volt, gondot okozott továbbá a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók magas aránya, mely felvetette a tanulók esélyegyenlőséghez, illetve egyenlő bánásmódhoz való jogának sérülését.
A megszüntetett intézmény tanulóit tizenegy szegedi általános iskolába integráltak. A tanulókkal eredeti iskolájukból a legtöbb esetben tanárok is áthelyezésre kerültek (továbbiakban: mentortanár), akik feladata a tanulók felzárkóztatása, beilleszkedésük elősegítése.
  
A Hallgatói Mentorprogram céljai
A Hallgatói Mentorprogram keretében a Szegedi Tudományegyetem 35 tanár, illetve tanító szakos hallgatója (továbbiakban: mentor) segíti a megszüntetett Móra Ferenc Általános Iskola tanulóinak szociális és tanulmányi integrációját a befogadó iskolák mentortanárainak, fejlesztő pedagógusainak irányításával.
A program során a mentorok heti 6-8 órát töltenek az iskolában. Feladataik közé a következő tevékenységek tartoznak: rendszeres találkozás a mentorált tanulókkal, helyzetük nyomon követése; korrepetálás; kapcsolattartás a mentorált tanulók szüleivel; a többségi tanulókkal közös programok szervezése; közös gondolkodás a tanulókkal, tanárokkal a felmerülő iskolai problémák megoldása érdekében; a programmal kapcsolatos adatgyűjtés, adminisztráció.
 
Mentorok
A mentorok kiválasztása önéletrajz, motivációs levél, illetve személyes interjúk alapján történt. A mentorok között harmad, negyed és ötöd éves tanár, és tanító szakos hallgatók, illetve gyógypedagógusnak készülők kaptak helyet. A kiválasztottak többsége gyakorlattal rendelkezik általános iskolás korú gyermekek szabadidős tevékenységeinek szervezésében, kézműves és sport tevékenységek oktatásában, illetve nyelvtanításában, korrepetálásában.
A mentorok a program által gyakorlatot szerezhetnek az iskola munkában, mely későbbi munkavállalásuk során előnyt jelenthet, továbbá rendszeres ösztöndíj-kiegészítésben részesülnek.
 
A mentorok képzése
A mentorok a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete által szervezett két féléves, heti 1 órás elméleti képzésben vesznek részt. Ennek keretében egyrészről a hátrányos helyzetű és roma tanulók oktatásának helyzetével, továbbá a mentoráláshoz szükséges információkkal ismerkedhetnek meg a hallgatók; másrészről az iskolai mentorálás során hasznosítható anyagok gyűjtése, kidolgozása történik e szeminárium során. Emellett a kurzus fórumot biztosít az iskolai munka tapasztalatainak közreadására, illetve e tapasztalatokra építve a mentorálás hatékonyságának növelésére.
 
A mentorok feladatai
A mentorok feladata 3-4 tanuló mentorálása heti 6-8 órában egy tanéven keresztül, mely az alábbi tevékenységeket jelenti.
Folyamatos kapcsolattartás a mentorált tanulókkal. Ez mindenekelőtt egy jó kapcsolat kialakítását jelenti a mentor és a mentorált között, mely remélhetőleg nem a hagyományos tanár-diák kapcsolathoz, inkább baráti viszonyhoz hasonlítható. Ez a mindennapokban rendszeres személyes találkozást jelent, alapját pedig közösségépítő, illetve egyéb közös szabadidős tevékenységek jelentik.
A tanulók többsége esetében égető problémaként jelentkezik a tanulmányi lemaradás csökkentése, így természetesen a tanulók felzárkóztatása kiemelt cél. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy a mentorált tanulókkal való foglalkozásokba igyekszünk bevonni az iskolák többi tanulóját is, mely a mentoráltak szociális integrációjára is pozitív hatást gyakorolhat. A mentorálás tehát kiemelt figyelmet jelent a mentorok részéről a mentoráltak felé, de nem kizárólagosat.
A mentorok feladatai közé tartozik a mentorált tanulók szüleivel való kapcsolatfelvétel és lehetőség szerint kapcsolattartás, mely egy új, a szokásosnál informálisabb kommunikációs csatornával támogathatja a tanulók integrációját. A kapcsolatfelvétel megszervezése, illetve a kapcsolattartás a roma szülőkből álló LIFE segítségével történik.
A mentorprogram ellenőrzése, értékelése természetesen adminisztrációs feladatokat is jelent, melynek elvégzése ugyancsak a mentorok feladatai közé tartozik. Az integráció sikerességének értékelése, illetve a pályázat ellenőrizhetősége érdekében a hallgatók feladatai közé adatgyűjtés is tartozik. Emellett az integráció tapasztalatai, illetve a továbbiakban is hasznosítható iskolai gyakorlat lejegyzése is a mentorok munkájának része.
  
A mentorprogram sikerét támogató további elképzelések
A mentorprogram működését e weblapról elérhető zártkörű konzultációs fórum támogatja, mely egyrészről a program résztvevőinek folyamatos kapcsolattartására kínál lehetőséget, másrészről e felületen elhelyezésre kerülhetnek a program során hasznosítható ötletek, kidolgozott projektek, a tapasztalatok alapján ezek értékelése, illetve a programhoz kapcsolódó adminisztráció.
A mentortanárok, illetve mentorok tapasztalatainak megvitatása, értékelése, illetve információcsere céljából félévente egy közös találkozót szervezünk a program résztvevői számára.
A program további eleme egy tanulmányút, mely során integrációs tapasztalatokkal rendelkező oktatási intézményt látogatnak meg a mentorok.
Fejes József Balázs

 

 
< Előző   Következő >